Horgászat folyóvízen

módszerek,vizeink,halaink egyéb tudnivalók

photo.jpg

A bolognai bot 4-9 méter hosszig lehet általában vásárolni. Legjellemzőbb hossza 6-8 méter. A spiccbothoz hasonlít a legjobban, mivel majdnem úgy is néz ki csak fel van gyűrűzve és van rajta még egy békazáras orsótartó is. A nyele általában nincs beborítva semmivel. A Bolognai botos módszer úszós horgászatot takar, mint a match botos horgászat. Viszonylag távol a folyóparttól akár 40 méter távolságban is lehet vezetni az úszót, meg lehet tartani az etetésen a horgot. A rakós botos horgászathoz meg csak annyi köze van, hogy a parti kövezésen mikor horgászunk nem kell a bot hosszával megegyező zászlót hagynunk, mint a spiccbotos horgászatnál és persze ez is megkönnyíti a horog etetésen való tartását, akár a legnagyobb sodrásban is.


E kis bevezető után tekintsük meg a botot: a legfontosabb követelmény a bolognai bottal kapcsolatban a súlya. Tehát meg találnunk erőnlétünk és pénztárcánknak megfelelő súlyú botot. A bot kiválasztásakor ha lehetőségeink engedik, akkor válaszunk orsót is és ott a boltban próbáljuk ki a súlyelosztást, mivel ha az egyik bot 10 dkg-mal nehezebb mint a másik, de iszonyatosan fejnehéz, akkor egy nagyobb orsóval kiegyensúlyozhatjuk, míg a kevésbé fejnehéz botra kisebb súlyú orsót is választhatunk. Mindenképp fogjuk tehát kézbe és ha lehet, akkor próbáljuk minél tovább kézben tartani, mivel ne feledjük nem azért ruházunk be 40-60 ezer forintot, hogy napi 30 percet horgászunk másnap meg nem tudjuk a kezünket mozgatni az izomláztól. Ha nem tudjuk megvenni a megfelelő botot és orsót akkor várjunk vele még egy kicsit.

A felszerelésről annyit lehetne leírni, hogyha meg van a bot és orsó akkor a várható hal nagyságától 0,12-től akár 0,2-es zsinórméretig érdemes az orsóra zsinórt csévélni.

Ezekután már csak horgot kell vásárolnunk 0,16-0,12-es méretig, szerintem érdemes előkötöttet vásárolni, mivel ezeket nehéz megkötni (vagy én vagyok hozzá öreg). Na most jön a neheze, vásárolnunk kell úszót. Erre tanácsot nem lehet adni a folyó ismerete nélkül. Mivel minden áramlásra, vízmélységre és halra más és más típusú úszó való.
 

Az úszó súlyának megválasztása a bolognai módszerhez

A folyóvíz típúsa

Vízmélység

4 m

5m

6m

7m

Lassúbb áramlás

2-4 g

3-6 g

4-6 g

6-8 g

Átlagos áramlás

3-6 g

4-8 g

6-10 g

6-12 g

Erős áramlás

4-8 g

6-10 g

8-16 g

10-20 g

Most, hogy az általunk kiválasztott vízszakaszra már vásároltunk úszót most már nincs semmi más dolgunk, mint össze állítani a felszerelést és horgászni, horgászni, horgászni…

A felszerelés összeállítása teljesen egyszerű: az orsóra feltekercseljük az ideális zsinórt, ha lehet akkor ne süllyedő zsinórt vásároljatok, hanem rutinosan vízen lebegőt J.

Ha ez meg van akkor nincs más dolgunk mint a zsinórt át fűzűk a bot gyűrűin és mikor ezzel is megvagyunk, már csak rögzítjük az úszót a zsinóron típustól függően kisúlyozzuk és felkötünk egy forgókapcsot. Ha mindez megtörtént a forgókapocshoz erősítjük a horgot 40-100 cm hosszig terjedő horogelőkénket a horoggal együtt.

Na most már, ha ennyit költöttünk, kötöztünk és szereltünk akkor menjünk horgászni. Ja amíg el nem felejtem ennél a horgászmódszernél is kötelező a jó hosszú teleszkópos nyéllel ellátott és ritka szövésű halmerítő fejjel ellátott merítőszák. (A ritkaszövésű merítőfej a folyóvíz miatt kell, már csak azért, hogy a sodrás ne tudjon annyira belekapaszkodni.)

A horgászat előtt menjünk csak még egyszer horgászboltba és költsünk el még egy kis pénzt etetőanyagra, mivel aki nem etet az sokkal kevesebbet fog mint aki etet (ez nem mindig jön be, de 98%-ban igaz, én már tudom). Pénztárcától függően a következő általános tudnivalókat kell betartani.

Etetőanyagok keverési aránya

Vízmélység

Lassúbb áramlás

Átlagos áramlás

Erős áramlás

-2 méter

10% föld
10% tapasztóanyag

10% föld
15% tapasztóanyag

10% föld
20% tapasztóanyag

2-3 méter

15% föld
15% tapasztóanyag

15% föld
20% tapasztóanyag

20% föld
20% tapasztóanyag

3-4 méter

20% föld
20% tapasztóanyag

25% föld
25% tapasztóanyag

30% föld
30% tapasztóanyag

4-5 méter

30% föld
25% tapasztóanyag

35% föld
30% tapasztóanyag

40% föld
30% tapasztóanyag

Ha nagyon nagy a sodrás akkor nehezítésnek lehet kavicsot is használni, ilyenkor az ajánlottnál lehet 5%-at több tapasztó, ragasztó anyagot használni.
Fontos még tudni, hogy az etetőanyagban mindig keverjünk bele élőanyagot, ami a fogási esélyeinket nagyban megtudja növelni. Mivel általában nem horgászversenyen veszünk részt mi hobby horgászok ezért az én véleményem szerint 4 kg etetőanyaghoz elég szokott lenni ¼ liter csonti. Amiből ha jól beosztjuk akkor a horogra is bőven jut.
Az anyagot jól bekeverjük mélységet mérünk ami folyóvízen nem egyszerű, etetünk és fogjuk a szebbnél szebb halakat. (Ja ha ez csak így menne, de jó lenne).
Nem tudom írtam-e de a folyóvízi horgászat a hobby horgászat legnehezebben művelhető vállfaja és ezek közül is a bolognai botos horgászat viszi a prímet. Minden elismerésem azé aki ezt műveli, csinálja és akarja.

Néhány jó tanács:

  • általában vízcsepp alakú úszót válasszatok, fordított vízcsepp alakú úszó erős sodrású folyón, vagy folyószakaszon használható.

  • Az úszó szára legyen a test hosszának minimum a kétszerese, hogy biztosítsa annak stabilitását.

  • Az antenna minden esetben legyen jól látható, az sem baj ha a mai kor követelményeinek megfelelően az cserélhető.

  • Ha vastagabb az antenna akkor ha a csali elakad a fenéken akkor az áramlás nem tudja olyan könnyen lehúzni az úszót, kapást imitálva.

  • Még etetés előtt fel kell térképezni a mederszakaszt, hogy vannak-e akadók, amik veszélyeztetik a biztos úszó vezetést, a halak megakasztását, fárasztását.

  • Fontos, hogy a szereléket soha nem szabad a vízfolyással szemben dobni, mert akkor képtelenség a szereléket az etetett helyre vezetni.

  • Folyóvízi horgászatnál lehetőleg sötét színű, sok agyagot tartalmazó földet, csalik ragasztására használatos porokat kell alkalmazni. Ha számolhatunk pontyokkal és kárászokkal akkor az etetőanyagba keverjünk kukoricát is.

  • Az etetőgombócokat a víz áramlásától függően 2-3 méterrel feljebb kel dobni, mint ahol az úszónk van (erősen befolyásolja a víz áramlása és az etetőanyag gombócok fajsúlya).

  • Csalizni általában csonti csokorral, szokás - fogós lehet a több színű csonti kollekció. Használatos a trágyagiliszta. A ponty az erősen megállított, visszatartott kukoricát veszi fel a leggyakrabban.

  • A gyakorlott horgászok a szerelék beállása után az orsó felkapókarját fel hajtják és mutatóujjukkal tartják engedik, vezetik a zsinórt. Ha kapás van akkor az újjal blokkoljuk a zsinórt a másik kezünkkel pedig vissza hajtjuk a felkapókart.

  • Ha igazán sikeresek akarunk ebbe a nagyon szép horgászmódszerben akkor a kezdeti kudarcok után ne adjuk fel, minél többet gyakorolunk annál eredményesebbek leszünk.

  • Minden horgászat után értékeljük ki, hogy mit csináltunk jól vagy rosszul és legközelebb javítsuk a vélt hibákat, ha akkor sem jön a hal akkor keressük máshol a hibát. Előbb vagy utóbb sikerünk lesz nem kevés.
    Először enyhén áramló vagy álló vízen próbálkozunk aránylag finom felszereléssel, majd egyre erősseben sodródó területen is kipróbálhatjuk vélt tudásunkat.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 9
Heti: 79
Havi: 914
Össz.: 155 330

Látogatottság növelés
Oldal: Bolognai botos horgászat
Horgászat folyóvízen - © 2008 - 2024 - folyovizihorgaszat.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »